Tudtad, hogy minden kapcsolatodnak ugyanaz a célja?

2017.11.07. 17:00

Tudtad, hogy minden kapcsolatodnak ugyanaz a célja?

Tudtad, hogy minden kapcsolatodnak ugyanaz a célja?
 

Minden kapcsolat az Égben köttetett, legalábbis a szó karmikus értelmében. Nincs véletlen találkozás. Mindnek értelme, oka és célja van, amit a Sors határoz meg.

A sors nem büntet vagy jutalmaz, hanem tanít

Fontos tisztáznunk egy gyakori félreértést. Az ezotéria iránt kicsit is érdeklődő ember számára a karma az első szanszkrit kifejezések egyike, amelybe útja során belebotlik. A karma valójában az Ok-okozat törvénye, amit a „ki mint vet, úgy arat” közmondásunk szellemében jutalmazásként vagy büntetésként szoktunk értelmezni. A Sors azonban nem ver vagy simogat, hanem tanít. Segít emlékezned arra, aki valójában vagy.

Minden kapcsolat célja ugyanaz

A tanítás célja minden egyes kapcsolatod esetében önnön Lényeged, a Szeretet gyakorlása. A Szeretet így, nagy kezdőbetűvel a feltétel nélküliség szinonimája. Utóbbi megint gyakran válik félreértés áldozatává. A Földön ugyanis nem létezik teljes, 100 százalékos feltétel nélküliség. Nem létezik, mégis tanulhatod azt azáltal, hogy lemondasz saját feltételeidről, és elfogadod az Élet feltételeit. Ezeket gyakran akadályként éled meg, pedig legalább ennyire lehetőségek is.

A Szeretet egyetlen szó

Az elfogadás egyetlen szó: Igen. Minél gyakrabban tudod ezt belül, szívből kimondani, annál többször gyakorlod a Szeretetet. Fontos megértened, hogy az „Igen, de...” és az „Igen, ha...” nem alkalmasak erre a célra. Ezek valójában igennek álcázott nem -ek. Valódi jelentésük így hangzik: „Nem, csak akkor, ha...” és „Nem, kivéve ha...”. Ezeket is hívhatod szeretetnek, de nincs sok közük a Végtelen Szeretetéhez. Lényegüket tekintve pusztán vágyak, amelyekről önismereti munkával sorra felderítheted, hogy Szeretetnek hazudják magukat.

A vágyak természete és az önbizalomhiány

A vágyak az élet természetéhez hozzátartoznak, és nincs velük gond, ha uralod őket, és nem ők uralnak téged. Bajt akkor okoznak, ha önbecsapás áldozatává tesznek. Valami közük azért mégis van a Szeretethez. Amikor ugyanis egy vágyad teljesüléséért küzdesz, önmagadért teszel. Önszereteted nyilvánul meg, amely bár többnyire egoizmus, mégis szükséged lehet rá időről időre. Különösen, ha önbizalomhiányod van.

A kapcsolatok és a számla kiegyenlítése

A sikerkönyvek- és kurzusok mind azt erősítik benned, hogy az élet örömeit igenis „megérdemled”. És ez igaz is. Jár neked az Élet bősége – csak az nem mindegy, mennyit fizetsz érte. Akár túl sokat, akár túl keveset adsz fel személyes vágyaidból ezért, a Karma emlékeztetni fog rá: Ideje kiegyenlítened a számlát. A kiegyenlítés, az egyensúly helyreállításának legfontosabb eszközei pedig emberi kapcsolataid.

Ezzel zárul a karma és a kapcsolatok bejegyzés-sorozat 1. része. A kapcsolatok sorsának megismerését a következő bejegyzésben folytatjuk. Tarts velem a jövő héten is!

Dr. Hoffmann Gergely írása

Ha szeretnéd megérteni és feldolgozni fontos kapcsolataid sorsfeladatatát, a 108 különböző kapcsolati sorsfeladatot bemutató Kapcsolatok TÉT-jét neked találtuk ki. A program leírását olvasd el itt!