Pszichoszomatika és megújulás - az önmegvalósítás útja (1. rész)

2016.09.27. 17:00

Pszichoszomatika és megújulás  - az önmegvalósítás útja (1. rész)

Pszichoszomatika és megújulás  - az önmegvalósítás útja (1. rész)

Érdemes-e egyáltalán megújulni?

A kérdés örök dilemmára hívja fel a figyelmünket. A stabilitás és fejlődés, megőrzés és változtatás kettőssége életünk minden színterén megvívja harcát. A kvantum-pszichológiai szemléletben már jártasságot szerzett olvasó azonnal tudja, hogy egy-két színtér vizsgálata elegendő ahhoz, hogy a többiről is igen pontos képet alkossunk. Így, ha meg akarod érteni azt a küzdelmet, amelyet múlt és jövő, régi és új, megszokott és még ki nem próbált vív a kegyeidért, elég az emberi testre – illetve testbe – pillantanod. Pszichoszomatika következik a javából!

Hogyan építesz saját világot minden nap?

Fényevő vagy. Nem tévedés ez, mert valójában minden ember fényt eszik. A fény energiája táplálja testünket. Mielőtt – joggal – felháborodnál, hogy valami ezo-őrültség következik, gyorsan tisztázzuk ezt a kérdést! A zöld növények megkötik a fény energiáját, és ebben a kötött formában tárolják. Ennek legegyszerűbb alakja a cukor, amit te többnyire nagy tételben keményítőbe göngyölítve, krumpliként, kenyérként vagy tésztaként veszel magadhoz. Fényt eszel hát, kémiai kötések közé szorított fényt.

De mi köze ennek a megújuláshoz? Pontosan az, amit ezzel a feltételek közé zárt fénnyel teszel. Amikor megemészted az ételt, szép lassan kicsomagolod. Kiszabadítod a lényeget a kémiai kötések rabságából. Persze nem szent küldetésként teszed ezt, hiszen azonnal újra bezárod – fő a változatosság – újabb kémiai kötések ketrecébe.

A fény szempontjából nézve a folyamatot, az ő egyik rabságát a másik követi, de aligha kerülte el figyelmedet a lényeg: Az új csomagolásban a fény már a Tiéd. A megemésztett (étel)energia ezzel az aktussal a sajátoddá vált, és saját anyagaidat, saját testedet, világodat építheted fel belőle. Hogy felhasználod a napi fizikai és szellemi tevékenységeidben, vagy izmokat, esetleg zsírpárnát fejlesztesz, már rajtad múlik. Tested a folyamatos megújulás állapotában van.

Miért tartunk mégis az újtól?

Ha ez a folyamat ennyire egyszerű (és tényleg az), miért félünk mi emberek oly’ gyakran az újtól? Miért vonzóbb sokszor a régi, a megszokott? Egyik ok a bizonytalanság. Bármit is gondolsz most az újról, az mindaddig ismeretlen számodra, amíg meg nem tapasztalod. Az ismeretlentől pedig kevés dologtól retteg jobban az én. Talán csak a fájdalomtól.

Képzeld magad egy emésztett vajas kifli nyomorúságos helyzetébe. Fogak tépik, gyomor préseli, lúg, savak, emésztőenzimek, majd zsírcseppjeit légkalapácsként szétzúzó epe ömlik a nyakába, és marcangolja szét apró cafatokra. A cél, a kötésben lévő energia kiszabadítása nemes, ám a mentőakció – akárcsak egy túszokat ejtő terrorista csoport felszámolásakor – áldozatokkal jár.

A bejegyzés folytatásában ezekről a szükséges áldozatokról és arról lesz szó, hogyan és mikor tudsz mégis megújulni. A folytatást ITT olvashatod.

Dr. Hoffmann Gergely
(A szöveg eredeti változata megjelent a BioTrend Magazinban.)