A Kutató, a Pszichológus és az Útkereső története: Hárman az önismeret útján. (Mese) 1. rész

2017.07.18. 17:00

A Kutató, a Pszichológus és az Útkereső története: Hárman az önismeret útján. (Mese) 1. rész

A Kutató, a Pszichológus és az Útkereső története: Hárman az önismeret útján. (Mese) 1. rész 

Ez a rövid történet három emberről szól, akik mind a  tudás elkötelezett híveiként élték az életüket.  Kutató, Pszichológus és Útkereső egyaránt az igazságot keresték, ám mindannyian másképp tették ezt. Az első a természettudományos vizsgálódás útján járva, a második a pszichológia ösvényein bolyongva, a harmadik a hétköznapok felettit, az egyetemest kutatva haladt az Igazság felé. Bár sokáig nem ismerték egymást, egy valami már a kezdet kezdetén összekapcsolta őket: Noha ekkor még csak nem is sejtették, mindannyian az önismeret útját járták.   

Megértés és önismeret

Kutató gyermekkorától fogva mindent meg akart érteni. Ami nem volt érthető számára, azzal nem nagyon tudott megbékélni. Nem csoda, hogy már az iskolában gyakran kis tudósnak csúfolták. Ez csak azért nem zavarta, mert akkor is éppen vagy a mikroszkópban látott egysejtűek, vagy a távcsövében felragyogni látszó csillagok kötötték le a figyelmét. A tudomány lelke az objektivitás, a mérhetőség és a megismételhetőség, egy szóval a Rend. Ebbe az olyan bizonytalan dolgok mint az érzelmek vagy pláne Isten aligha fértek bele - kezdetben. Ám ahogy a Kutató mind jobban megismerte a természetben lakozó csodálatos rendet, a lenyűgöző harmónia megingatta a racionalitás mindehatóságába vetett hitét. A kvantumfizikával foglalkozva pedig felismerte az emberi tudat meghatározó szerepét. Így fordult figyelme saját tudata felé, és indult el tudatosan az önismeret útján.

A pszichológia és a gyógyulás

Pszichológust kezdettől az emberi lélek rejtelmei izgatták. Már az iskolában társai és tanárai viselkedését, szokásait figyelte. Meg akarta érteni, mit miért tesz az ember. A tudományos pszichológia felfedezéseit, a különböző lélektani iskolák tanításait megtanulva kezdett segítőként dolgozni. Hamar rá kellett döbbennie azonban arra, mennyire keveset ér az elméleti tudás a gyakorlatban. Felismerte, hogy a segítő munkában ez ugyan nagyon fontos alap, de az emberi természetben feltárt hasonlóságok, közös minták ellenére mindenki egy egyedi mintázatot alkot. Ráadásul a változásra nem mindenki, nem ugyanakkor és főként nem ugyanúgy képes. A változás, gyógyulás gyakran egészen más módon történik meg, mint azt korábban elképzelte. Megjelenik, létrejön, felbukkan a semmiből, és ő segítőként nem tehet mást, mint előkészíti az érkezését, szolgálja a folyamatát és elfogadja,  ha nem történik meg. Amikor utánaolvasott, mező, tér, sors, Egység és hasonló szavakkal találkozott. Felismerte, hogy sokkal többek vagyunk az elménknél. Megpillantotta az önismeret spirituális arcát.

A mese folytatása ITT található.


Ha szeretnéd a valódi önismeret útját járni, itt egy lehetőség, mely Teljesebbé teheti az életedet.